A botanikus kert fejlődése a szocializmus építése során

 

Hazánk szocialista átalakulásának éveiben oktatási rendszerünkben és intézetünk életében is sorsdöntő változások következtek be. Másfél százados együttműködés után 1950. június 15-én az Erdőmérnöki Kar kivált a bányász-kohász felsőoktatásból és az Agrártudományi Egyetem kötelékébe került, majd 1952-ben önálló Erdőmérnöki Főiskolává lett. A munkás és parasztfiatalok anyagi helyzetének javulásával és anyagi támogatásával megnyílt egyetemi tanulási lehetőségek és az újjáépítés üteme a hallgatók létszámának a növekedését vonták maguk után.

 

Az oktatási feladatok megsokszorozódása megkövetelte a szervezeti egységek átalakítását. 1952 márciusában Fehér Dánlelt az oktatómunka alól felmentették s mint kiemelt tudóst a Magyar Tudományos Akadémia megbízta az általa a Növénytani Intézet keretében szervezett Talajbiológiai Kutatólaboratórium vezetésével. Az oktatási feladatokat a Növénytani Intézet helyett ismét felállított Növénytani Tanszék látta el, amelynek a vezetésével Nemky Ernő egyetemi docenst bízták meg. A botanikus kertnek, mint a növénytani oktatást elsősorban szolgáló intézménynek a vezetése is újra a Növénytani Tanszék feladata lett. 1953 elején Kiss Lajos kertészeti felügyelő megvált a botanikus kerttől. A régi szakgárdából már csak Bors Gyula főkertész maradt meg, aki 1925 óta 2-3 évi megszakítással a legnagyobb odaadással és hűséggel szolgálta a kert ügyét, még hosszú betegsége alatt is, egészen 1956-ban bekövetkezett haláláig.

 

Az oktatási reform során a növényrendszertanból kivált a dendrológia, mint önálló tantárgy és a növényföldrajz oktatása is szélesebb alapokon önállósul. Az új tárgyak oktatásával Tuskó Ferenc egyetemi docenst az ERTI korábbi tudományos munkatársát bízták meg. Az oktatási profilnak megfelelően a botanikus kert vezetése is Tuskó Ferenc hatáskörébe került. A külső munkák közvetlen vezetésével először 1953-1955. években Brányi György okl. erdőmérnököt, 1955 őszétől pedig Csapody István egyetemi tanársegédet bízták meg.

 

Tuskó Ferenc lelkes erdész és tehetséges botanikus a volt. Kinevezése után rövidesen nagy ambícióval látott hozzá munkatársaival Vancsura Rudolf és Szy Ferenc főisk. tanársegédekkel a botanikus kert továbbfejlesztéséhez.

 

Terveik a következők voltak:

 

1. A kertet dendrológiai gyűjteménnyé kívánták fejleszteni, így elsősorban a fás növények gyarapítását szorgalmazták. Ezen belül is a kert éghajlati adottságainak megfelelően egy mind teljesebb Conifera-gyűjtemény létesítésére törekedtek.

2. Munkaprogramjukban leszögezték, hogy a földrajzi csoportok szerinti telepítést kell következetesen alkalmazni, szem előtt tartva a telepítések esztétikai hatását is.

3. A lágy szárú növényanyag további fejlesztésénél a nálunk is meghonosodott exóták kísérőnövényzetére, a növénytársulások karakter fajaira és a hazánkban előforduló fajok külföldi rokonaira kell különös figyelemmel lenni.

 

A nagyobb arányú fejlesztési terveknek azonban korlátai voltak. A Növénytani Intézet legidősebb telepítései 25-30 évesek, nagy részük már záródott, a kert zsúfoltsága szembetűnő, így újabb anyag elhelyezésére nem sok lehetőség van. Ekkor vetődik fel a kert bővítésének gondolata. Kézenfekvő megoldásnak mutatkozott a kert DNy-i oldalával határos mezőgazdasági ingatlanok megszerzése.

 

A növényanyag gazdagítása érdekében kiszélesítve folytatják nagyszámú külföldi botanikus kerttel a nemzetközi magcsere akciót. Az 1953-ban kibocsátott Index seminum-ban 196 növényfaj magját ajánlották fel cserére.

 

Kiszélesedtek a kapcsolatok a Szovjetunió botanikus kertjeivel is, ahonnan az elkövetkezendő évek folyamán nagyon sok értékes anyagot kaptak. A következő évben már 36 botanikus kerttel cseréltek magot. A hazai botanikus kertekkel és kutatóintézetekkel kiépített kapcsolatok is igen gyümölcsözőek. A növényanyag fő beszerzési forrása így a nemzetközi és hazai magcsere akció lett.

 

Megkezdődött az alpinétumok újjászervezése is. A több apróbb sziklakertet felszámolva, helyettük 2-3 nagyobbat rendeztek be a kémiai épület (C) előtti parcellában (ma 1-2-es). Az alpinetumban É-Amerika és Eurázsia elkülönítve telepített alpesi növényei mellett utóbbiban egy gazdag, a Kárpátok szegfű fajait felölelő gyűjteményt is összeállítottak. Az erdei gyógynövényekből szintén komoly élőanyagot sikerült telepíteni (ma 65-ös parcella), melynek száraz drog-anyaga a növénytani gyűjteményt gazdagította.

 

A növényanyag fejlesztése mellett a tanszék kollektívája dendrológiai kutatásokat is folytatott a kertben. A mintegy 3 éven keresztül az összes erdőgazdasági jelentőségű fára és cserjére kiterjedő rendszeres fenológiai megfigyeléseket végzett. Ezek eredményeinek publikálására azonban nem került sor.

 

Az 1955/56. évi szigorú tél megviselte a kert növényállományát. A fák nagy része azonban kiheverte a téli fagykárokat, csupán néhány 20 év körüli Cedrus pusztult el.

 

A sokoldalú építőmunka kibontakozása a kert kedvezően alakuló dolgozó létszámának is tulajdonítható. A 7-8 állandó fizikai munkás mellett a tavaszi és őszi hónapokban időszaki munkások s nyáron még 10 -15 diák is dolgozott a kertben. A szellemi dolgozók száma is arányos volt a teendőkkel. Tuskó Ferencen kívül egy munkavezető erdőmérnök, egy szakképzett kertész és egy kertészeti ügyintéző irányították a munkálatokat. Ezeken felül még 2 tanársegéd folyt bele a kert és növényanyagának fejlesztésébe.

 

A csemetekertekben és nevelőágyakban több száz fa és cserjefaj, valamint lágyszárú növény várt kiültetésre, arra számítva, hogy a kert területi növelése rövidesen megoldható lesz.

 

Ekkor robbantak ki váratlanul 1956 őszének ellenforradalmi eseményei, amikor főiskolánk ismét nehéz napokat élt át. A külföldre távozó oktatók között volt a botanikus kert ügyeit irányító szellemi dolgozók egy része is. Így került Tuskó Ferenc is Kanadába, ahol 1965-ben hosszas betegség után elhunyt.

 

Az itthon maradt munkatársak és fizikai dolgozók helytállásának köszönhető, hogy a főiskola botanikus kertjének növényállományában 1956 őszén nem következett be különösebb kár.

 

A személyi veszteségek hosszú évekre kihatottak a kert fejlődésére. A Növénytani Tanszék megcsappant oktatólétszámát nem pótolták. A botanikus kert sem rendelkezett függetlenített vezetővel. A kert ügyeinek intézését Nemky Ernő tanszékvezető egyetemi tanár tanársegédei Vancsura Rudolf és Kiss László segítségével végzi. Időközben a főiskola faipari karral bővül és megindul a levelező hallgatók képzése. Az oktatási feladatok megnövekednek és a tanszék úgyis erősen megcsappant oktató gárdája mind kevesebb időt áldozhat a botanikus kert ügyeinek intézésére. A munkálatok ekkor elsősorban csak a kert karbantartására szorítkoztak. Mindamellett a növényanyag gyarapítása is folyik. 1957-ben 400 db fát és cserjét ültettek ki, azonban a kedvezőtlen időjárás és az erős árnyalás következtében ennek a telepítésnek alig 10 %-a maradt csak meg.

 

Az 1954-ben felvetődött területgyarapítás dr. Mollay János gazdasági igazgató szorgalmazása és Sopron Városi Tanács megértő támogatása következtében 1958-ban válik valóra. A botanikus kert közel 4 ha-ral gyarapodott a délnyugati oldalával szomszédos kishaszonbérletben művelt terület hozzácsatolásával. Az új területet 1959. évben vették birtokba, és 1960-ban a bekerítése is megtörtént. Anyagi fedezet hiányában a főiskola egyelőre és zöldtrágyázásos talajjavítás céljából a Tanulmányi Erdőgazdaságnak engedi át használatra a területet, amely azt felszántva és lucernával bevetve kaszálóként hasznosította.

 

A régi üvegházak már elavultak. 1959-60-ban kezdődött és 1961 őzén befejeződött egy kétszárnyú, kezelőhelyiséges, korszerű melegvízfűtéses és kutatási célokra is alkalmas 470 m2 üvegfelületű üvegház építése. A létesítmény keleti szárnyában a botanikus kert, részben a megmaradt melegégövi növényeket telelteti, részben pedig a mérsékeltövi növények nevelését, szaporítását végzi. A nyugati szárnyat a biológiai jellegű tárgyakat oktató tanszékek kapják kutatási és oktatási célra. Az összekötő kezelő helyiségek pedig adminisztrációs célúak.

 

A felszabadulás utáni években ideiglenesen helyreállított névtáblák nagy része olvashatatlanná vált, ill. a porcelántáblákból sok összetöredezett. 1958-ban, a Főiskola 150 éves jubileumára készülve, 600 db gyárilag készített fehér zománctáblát helyeztünk ki, miáltal a fontosabb fás növények ismét jól olvasható táblákat kaptak.

 

Felszabadulás után a botanikus kert törzskönyvét nem vezették, így feltétlenül szükséges volt a kert növényanyagának újbóli számbavétele. A nyitvatermők feldolgozását Kiss László, a zárvatermőkét Vancsura Rudolf egyetemi tanársegédek végezték. 1959-ben Vancsura Rudolf megkezdte egy pontos 1:250-s méretarányú, parcellánkénti helyszínrajz elkészítését. Ezt 1962 végén fejezte be. A felmérés alapján készült el egy kartotékrendszerű törzskönyv, amely a kertben található összes fás növényeket magába foglalta. Eszerint 1962. -év végén a kertben: 1010 db fenyő (155 faj), 932 db lombfa (200 faj) és 912 db cserje (297 faj) volt található (fáknál és cserjéknél faj alatt taxon értendő). A lágyszárúak pontos felvételére már nem kerülhetett sor, de az 1958-as felvételből megállapítható, hogy ebben az időben mintegy 270 lágy szárú növényfaj tenyészett, amelyből kb. 150 volt névtáblával ellátva.

 

1959-ben, a Műszaki Egyetemi Karok eltávozásukkor a lejáratnál elhelyezett, a selmeci akadémián működött neves bányász tanárok szobrait új otthonukba, Miskolcra szállítják s csak Fekete Lajos és Vadas Jenő egykori erdésztanárok bronz mellszobrai maradtak itt. Ez a változás és a korszerűsítés igénye szükségessé tették a főépület előterének átrendezését. Később az 1962. évtől kezdődően a Főhatóság anyagi támogatása lehetővé tette, hogy az összes elhunyt, neves erdésztanár mellszobrát a Főiskola elkészíttesse. Az új szobrokat, a megmaradtakkal együtt a kert forgalmasabb részein állították fel.

 

1955-től kezdve a botanikus kert személyi ellátottsága egyre rosszabbodott s az akkori 7 álláshelyéből 1960-ra csak 3, majd 2 fő betanított munkás és a vezető főkertész álláshelye maradt meg. Nem jutott időszaki alkalmazottakra sem pénz az 1963. évig terjedő időben. Ennek ellenére az új, külső kert egy részét talajvédelmi célból nyárfásították és megkezdődött a betelepítése is. Az üvegházban és nevelő ágyakban sok száz növény várta a kitelepítését az új kertrészbe s pl. csak Rhododendron és Azalea kb. 400 cseréppel volt tervezve díszítőelemként kitelepítésre.

 

1963-ban Barabits Elemér erdőmérnök személyében önálló, az oktatási teendőktől mentesített botanikus kerti vezetőt kapott a Növénytani Tanszék. Az új vezető érdeklődési körét az exóta fenyők, lombos örökzöldek és a Rhododendron nemzetség képezik. Foglalkozik ezenkívül Rhododendron, Azalea, Thuja, Chamaecyparis és Juniperus változatok tenyésztésével és maga is több, dekoratív jellegű fenyőfélét szelektált. Működése idején - érdeklődési területének megfelelően - a botanikus kert parkszerű átalakítását szorgalmazta. Elképzelése az volt, hogy a botanikus kert fáinak megritkításával és átültetésével nagy kiterjedésű gyepfelületeket alakít ki, a facsoportuk alját pedig az esztétikai hatás fokozása céljából kevésbé kényes örökzöld cserjefajokkal telepíti be.

 

Munkálkodása nyomán jelentékeny átalakulások mentek végbe a kert növényállományában. Elképzeléseinek megvalósítása kezdetén a kert faállományát alaposan megritkította. Az 1964-65-ös években 216 fenyőt, 321 lombfát és 263 cserjét vágott ki és emellett 114 db fás növényt, zömmel cserjeféléket ültettetett át más helyre. A ritkítást intenzív telepítési munka követi. 1964-67. között 491 fenyő, 195 lombfa és 3371 db cserje került kiültetésre. A kiültetett anyag 50%-át (2230 db) Laurocerasus, Mahónia és örökzöld Berberis-ek alkotják. A fás növényállomány 476 db főleg dekoratív jellegű fajjal gyarapszik ezekben az években.

 

Összegezve a fent leírt átalakítási munkának az eredményeit, meg kell állapítanunk, a kert fajszáma jelentősen gyarapodott az 1963-67-es években, azonban a fejlődés egyenetlen volt s maga a fejlesztés nem az erdészeti növénytan oktatási kívánalmainak megfelelő irányban történt. A kiültetett növények közt sok a melegebb éghajlatot kívánó faj s így nagyobb mérvű fajszám csökkenéssel kell számolnunk.

 

A kert növényállományának alakulása 1923-1968. közti években:

Év Fa Cserje Lágyszárú

1923 86 55 -

1928 297 263 801

1937 410 354 1225

1948 350 280 800

1962 355 297 270

1968 535 593 150

(Az egyes oszlopokban a fajok, ill. taxonok száma látható.)

 

Említésre méltó változást jelent még az 1967-ben a kert északi szélén felépített új sportcsarnok. A létesítmény részére a kertből 0,3 ha-t hasítanak ki. Az építkezés révén eltűnik a kert egyik hangulatos részét képező Betula csoport s még az eredeti telepítésből származó szomorú fűz (Salix alba f. vitellina pendula Rehd.), egy igen szép öreg bükk és gyertyán.

 

Itt kell megemlékezzünk még Tóth Kálmán főkertész szaktársunkról, aki 1967. év őszén vonult nyugalomba. A közel 12 éven át végzett önzetlen, fáradtságot nem ismerő munkájával nagyban hozzájárult a kert karbantartásához és szépítéséhez.