A Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola erdészeti botanikus kertjének kialakítása

 

A katonai reáliskola parkjának az erdőmérnökképzés növénytani oktatásának alapját képező botanikus kertté alakítása a Növénytani Tanszék vezetőjének, Fehér Dániel főiskolai nyilvános rendes tanárnak a tervei alapján és vezetésével 1923 tavaszán, amint arról Benkovits K. megemlékezik: „nagy ambícióval, de csekély anyagi segítséggel” vette kezdetét. Beadvány beadványt követett az átalakításhoz szükséges minimális anyagi támogatás előteremtésére. A kertrészletek kialakítása a szűkös anyagi támogatás ellenére is nagy- léptekkel haladt előre, ami a botanikus kertet kezelő személyzet - páratlan önfeláldozásának és a fizikai munkások szinte kíméletlen erőkihasználásának volt köszönhető.

 

A botanikus kert növényanyagát rendszertani alapon csoportosították. Ennek alapjául az idősebb Wettstein bécsi professzor viszonylag egyszerű rendszerét választották, amely egy gyakorlati irányú botanikai képzés céljaira kiválóan megfelelt. A rendszertani csoportok kiképzésénél a meglevő adottságokhoz igyekeztek alkalmazkodni. A korábbi telepítések felesleges egyedeinek helyére a megmaradt facsoportok rendszertanilag rokon fajait telepítették.

 

A botanikus kert célját a követkelőkben jelölték meg:

 

1. „a hallgatók oktatását lehetővé tenni és megkönnyíteni,

2. élettani és származási kísérleteket végezni,

3. a honi és külföldi fafajokat tenyészteni, illetve nemesíteni és terjeszteni,

4. bemutatni a magyar erdőflórát úgy az erdészeti fő-, mint az aljnövényzetet illetőleg, hogy ezáltal a magyar erdőkultúra teljes egészében bemutatható legyen. Ennek következtében a botanikus kert nem öleli fel az egész növénytan területét, csupán az erdőgazdaságot érdeklő fákat, cserjéket, az ezeket kísérő természetes dudvákat és gyomokat, miáltal speciális jelleget- nyer.”

 

A botanikus kertet félreérthetetlenül elsősorban a dendrológia oktatás gyakorló és kiszolgáló helyéül tekintették. A botanikus kert adta az előadásokhoz és gyakorlatokhoz szükséges lomb-, rügy- és maganyagot és belőle került ki az anatómiai gyakorlatokhoz felhasznált mikroszkópiai metszetanyag is.

 

Természetesen az előzőkben megjelölt tudományos célokon kívül a kertnek még egy igen nemes feladata volt: esztétikai keretül szolgálnia egy olyan intézménynek, amelynek hivatása a növénykultúra nemzetgazdasági szempontból való ápolása.

 

A rendszertani csoportosításból következett, hogy a telepítésnél a fák és cserjék rokon fajai egymás mellé kerültek. Igyekeztek azonban azok klimatikus igényét is figyelembe venni. A lágyszárú növények pedig olyan facsoportok alját és hézagait díszítették, amelyeknek természetes kísérő fajai. Ezzel kívánták a lágyszárú növények talaj- és termőhelyjelző szerepét kidomborítani. Az A épület előtt nagy kiterjedésű alpinétumok kialakítását kezdték el, a már meglevő vízmedencéket vízi és mocsári növényekkel telepítették be.

 

Kezdetben a botanikus kert betelepítéséhez szükséges csemeték nagy részét helyben nevelték. A fölös csemetéket vagy eladták és a befolyó jövedelmet a csemetenevelés költségeinek fedezésére használták, vagy külföldi csereanyagként értékesítették. Az első kapcsolatok azokkal a botanikus kertekkel vagy kísérleti állomásokkal alakultak ki, amelyekkel Fehér D.-nek személyes ismeretsége volt: Bécs, Berlin-Dahlem, majd később Finnország, Svédország, Norvégia és Japán. Vásárlás útján is meglehetősen sok anyag került a botanikus kertbe. Fő szállítójuk a német Hermann A. Hesse (Weener) cég volt. Hathatós támogatást nyújtottak az épülő botanikus kertnek a hazai erdőigazgatóságok, erdőfelügyelőségek. Számos növénnyel zdagította a kert állományát a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem növénykertje, dr. Saághy István kámoni arborétuma és a Silva Részvénytársaság is. 1926-tól kezdve szinte évente szerveztek gyűjtőutakat a Schneebergre, Raxra, Írottkőre, ahonnan minden alkalommal gazdag havasi növénykollekcióval tértek vissza.

 

Az 1923-1929-es évek a soproni erdészeti botanikus kert megteremtésének küzdelmes, hősi korszakát jelentették. A rendkívül nehéz gazdasági viszonyok, a szűkös anyagi fedezet ellenére is szinte évek alatt birkóztak meg az alapítás nehéz munkájával. Ebben az időben mintegy 7 kh-at teljesen újra telepítettek.

 

A kert növényállományának gyarapodását táblázat szemlélteti.

 

Az első 7 év leforgása alatt mintegy 1300 új növényfajt sikerült megtelepíteni, amelynek 1/3-át képezték a fás növények. A nyilvántartásba vett növényeket jeltáblákkal látták el, ezek jelentékeny része még a selmeci kertből származott.

 

1928-ban részletes, minden tenyésztett növényfajra kiterjedő törzskönyvet fektettek fel. A törzskönyvben a fajok egy részénél az ültetés évét és származási helyét is feltüntették. Fennmaradt egy litografált jegyzék is (1926. 960 faj), amely a Wettstein-féle rendszer és parcellák szerint csoportosítva tartalmazta a kert növényeit. Minden hallgató kapott egy ilyen kimutatást, amelyhez a kert vázrajzát is mellékelték. Ennek alapján lehetősége nyílt a kertben való tájékozódásra, ami nagymértékben elősegítette a növényrendszertan tanulását.

 

A Növénytani Tanszék a kezdeti nehézségek leküzdése után gyorsan fejlődik és 1925-ben Növénytani Intézetté alakul s oktatási tevékenysége mellett széles körű kutatómunkába kezd. A kutatások sok tekintetben összefüggnek a botanikus kert fejlődésével, ezért röviden ezeket is meg kell említeni.

A legelsők közé tartoznak az erdei- és lucfenyővel beállított származási kísérletek, amelyeknek a helye az uszoda épület melletti kertrészben volt. A magvak Norvégiából, Svédországból, Finnországból származtak. Az összehasonlítási anyagot két hazai származás (Lenti, Kőszeg) képviselte. A kísérletek későbbi sorsa azonban nem ismeretes. A hazai fafajok nemesítésére és a külföldi fafajok akklimatizálására a kert különböző pontjai (a mai 29,45 és 67 parcellák) szolgáltak. Anyaguk jó része kiültetésre került (pl. E épület mögött levő Larix csoport). Az erdőgazdasági növények földrajzi tanulmányozására a Váris nevű erdőrészben dendrológiai kert telepítését kezdték meg. Néhány év múlva azonban - főként anyagi és személyzeti hiányok miatt - felhagyták a további munkát.

 

A gazdasági viszonyok tükrében ez a nagyarányú fejlődés szinte hihetetlennek látszik. A kert fenntartására és fejlesztésére mintegy évi 5400 pengő állott rendelkezésre, ami legtöbbször már az év közepe táján kimerült.

Az eredményes munka elsősorban Fehér D. szívós akaratának, harcának és az önfeláldozó, lelkes szakgárdának köszönhető. Gálla Géza kertész önfeláldozó munkájának nemcsak a soproni, hanem már a selmecbányai botanikus kert is nagyon sokat köszönhetett. A külső munkálatokat Kiss Lajos kertészeti főintéző és Sommer Géza erdőmérnök végezték. Az időközben elhunyt Gálla Géza munkakörét 1929 tavaszán Besenyei Zoltán kertészeti intéző vette át. Benkovits Károly erdőmérnök tanársegédi minőségben vett részt a kert ügyeinek vitelében. Gyakran alkalmazott a Növénytani Intézet külső munkatársakat is, így az alpinétumok berendezésére Szentistváni Aladár erdőmérnököt kérték fel.

 

A botanikus kert alapjainak a lerakása után folytatódnak a telepítések. 1928-ban a főreáliskola volt sport-, ill. gyakorlóterén, amit addig sportpályáknak akartak meghagyni, épül fel a bányászati-kohászati érc- és szénelőkészítő, anyagvizsgáló laboratórium (ma faipari pavilon).

Az új létesítmény miatt a sportpályák terve elesik s így környezetének parkírozása kerül előtérbe, amire Fehér Dánielnek sikerül némi póthitelt biztosítani. Ebből kezdik meg 1929 tavaszán a kb. 3 kh nagyságú terület (ma 55-61. parcellák) betelepítését. Tekintettel arra, hogy a területre a sportkör is bejelentette igénét a parkosítást a lehető legnagyobb sietséggel hajtották végre. Ezért minden rendszer nélkül telepítettek fenyőfajokat, amelyek csemetekertjeikben éppen voltak, de emellett még a kert sűrűbben telepített részeiről is szedtek ki növényanyagot. Ennek ellenére ez a részlet még ma is a kert egyik legsikerültebb telepítései közé tartozik. Sok értékes fenyőfaj : Picea morinda, P. koyamai, Pinus ayacahuite, P. monticola, P. ponderosa, P. jeffreyi, P. nigra, P. calabrica stb. található meg itt. Az 1928/29. évi rendkívül szigorú tél érzékeny károkat okozott a kert állományában. Ennek ellenére a kert növényállományának fejlődésében nem volt jelentős visszaesés. Főként Cedrusok és Sequoiák fagytak ki. De utóbbiak közül néhány kihajtott.

 

A gyakorlótér parkosítása után 1929/30-ban került sor a kert déli sarkában levő csemetekert felszámolására. Már ekkor felmerült az a gondolat, hogy az új telepítéseket növényföldrajzi csoportosításban végezzék. Így alakultak ki Kelet-Ázsia és Észak-Amerika fás flórájának földrajzi csoportjai. A már csak szűkösen rendelkezésre álló területen azonban a telepítések sűrűre sikerültek, de több, a közép-európai botanikus kertek viszonylatában is ritka faj látható köztük.

 

Átalakításra, illetőleg betelepítésre várt még a kert délnyugati szegélyén hosszan elnyúló kb. 1 kh kiterjedésű terület északnyugati része, amely abban az időben gyümölcsös és gyógynövény gyűjtemény volt. Ide 1930/31-ben Wettstein rendszere alapján a hazánkban előforduló legfontosabb erdei fákat és cserféket telepítették be azzal a céllal, hogy az erdőmérnök-hallgatók a gyakorlati felismeréshez egy helyen találják meg azokat.

 

A lágy szárú növényállomány fejlesztése során az uszoda körüli területen az alföldi szikesek és a homokpuszták növényzetének ökológiai csoportjait képezték ki. A volt sportpálya északi szélén megépített 2 sziklakert a szukkulens növények nyári elhelyezésére szolgált.

 

A botanikus kert fajgazdagsága ezekben az években érte el csúcspontját. Az 1937. évi felmérés 410 fa, 354 cserje és 1225 lágy szárú növényfajról ad számot (ez utóbbiak között vannak az üvegházi növények is).

Időközben a Növénytani Intézet korszerűen felszerelt kutatóintézetté fejlődött. Az 1930-as évek végén Fehér Dániel a botanikus kert kialakítását befejezettnek tekintette és minden energiát az élettani és talajbiológiai kutatások kiszélesítésére fordított. A botanikus kertben foglalkoztatott alkalmazottak száma csökkent, sőt a botanikus kert részére folyósított hitelek egy részét is kutatási célra használták fel. 1940-ben Besenyei Zoltán kertészeti intéző megválik az intézettől így a továbbiakban Kiss Lajos kertészeti főfelügyelő vezeti a botanikus kertben folyó munkálatokat.

 

A rendszertani oktatás kiszélesítése érdekében az időközben beszerzett melegégövi növények teleltetésére az 1927-1928-as években 3 db üvegházat rendeztek be. A főépület déli falán, a Növénytani Tanszék laboratóriumából nyílóan már korábban a Rockefeller alapból egy negyedik üvegházat építettek. Ez utóbbi azonban csak élettani kutatások céljaira szolgált.

 

1943-44. évben a botanikus kert egy 3 helyiségből álló adminisztrációs épületet is kapott, így a további zavartalan működés minden tekintetben biztosítva volt.