Dr. Majer Antal


1920. január 3-án Kálózon született. Hat elemi iskola után a veszprémi piarista gimnáziumban tanult, ahol 1940-ben jelesen érettségizett. Erdőmérnöki diplomáját 1944-ben szerezte meg Sopronban, ugyancsak jeles minősítéssel.

Gyakorlati munkáját 1944-ben a Veszprémi Erdőhivatalnál kezdte mint segéd-erdőmérnök. 1945-ben a Szentgáli Erdőgondnokság vezetője, 1946-47-ben üzemvezető a Franciavágási Fűrész- és Vasútüzemnél. 1948-50 között az Ugodi Erdőgondnokság vezetője, majd 1953-ig az Ugodi Erdőgazdaság igazgatóhelyettes-főmérnöke volt. 1953-ban került az Erdészeti Tudományos Intézethez, ahol 1957-61. között az erdőművelési osztályt vezette.

1961-ben az Alma Mater hívó szavának engedelmeskedve visszatért Sopronba. 1985-ig, nyugállományba vonulásáig az Erdőműveléstani Tanszéken dolgozott mint tanszékvezető egyetemi tanár (1962-65. között rektorhelyettesi teendőket is ellátott.)

Már gyakorló erdőmérnök korában elkezdte erdőművelési kutatásait a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjával. 1960-ban kandidátusi, 1974-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. 1988-ban az Erdészeti és Faipari Egyetem díszdoktorává avatta.

Kilenc önálló könyv, 18 könyvrészlet és 312 tanulmány jelent meg neve alatt. Legismertebb könyvei „Magyarország erdőtársulásai” (1968), „A Bakony tiszafása” (1981), „Fenyves a Bakonyalján” (1988) – az Akadémiai Kiadó gondozásában jelentek meg. További 3 ismert szakkönyve a magyarországi viszonyokra sajátosan kialakított erdőtipológiával foglalkozik, amelyre mint alapokra épültek a táji erdőművelési irányelvek és gyakorlati alkalmazásuk. Az erdő esztétikájával foglalkozó művei közül az utolsót, „Az erdő poézise” c. verskötetet 1994-ben adta ki az Országos Erdészeti Egyesület.

Kutatási témáinak és eredményeinek ismertetéséhez, sőt felsorolásához is külön tanulmányt kellene írni. Elsősorban a Bakonyban, Sopron környékén és országszerte kialakított és felújított (Roth Gyula által létesített) kísérleti területein az erdei ökoszisztémák, az erdők természetes felújítása, az erdőnevelés és a faállomány-átalakítás vizsgálatával foglalkozott.

Szinte nincs olyan területe az erdőművelés tudományának, amelyben maradandót ne alkotott volna.

Szigorú, de emberséges tanár volt, sokat követelt, de igen sokat is adott. Előadásaiból sugárzott az erdő, a természet szeretete. Hatalmas szakmai tudásához elmélyült humán műveltség is tartozott, amivel mindenkor magával ragadta hallgatóságát, mintegy másfélezer erdőmérnököt, akik tőle sajátították el az erdőművelés tudásanyagát.
Tíz egyetemi, illetve szakmérnöki jegyzete ma is alapvető és nélkülözhetetlen oktatási eszköz az erdőménök-képzésben.

Élete során 20 alkalommal részesült magas állami és szakmai kitüntetésekben, ezek közül kiemelkedők: „Erdőgazdaság kiváló dolgozója” (1957), „Vadas Jenő Emlékérem” (1968), „Bedő Albert Díj” (1973), „MTESZ Díj” (1977), „Pro Natura Díj” (1978), „Eötvös Díj” (1982), „Pro Urbe Sopron emlékérem” (1983), „Munka Érdemrend arany fokozata” (1984), „Ember az erdőért emlékplakett” (1993), „Pro Silva Hungariae” (1994).

Gazdag életútja Szombathelyen ért véget 1995. december 29-én.

Összeállította: Koloszár József
Megjelent az erdészeti felsőoktatás 200 éves évfordulójára készült jubileumi kiadványban.

 

 

Alkotó: Csíkszentmihályi Róbert

Felállítás éve: 2010

Avatás: 2010. október 7.