Dr. Igmándy Zoltán


Igmándy Zoltán 1925. október 9-én született Hajdúnánáson pedagógus családból. A József Nádor Műszaki Egyetem Bánya- Kohó és Erdőmérnöki Karának Erdőmérnöki Osztályára 1943-ban iratkozott. Tanulmányait a háború miatt megszakította, ezalatt fizikai munkásként dolgozott. 1948-ban kapott erdőmérnöki diplomát  a harmadik szigorlat letétele után. Az 1945-46-os tanévben – annak betiltása előtt - az Ifjúsági Kör utolsó elnöke volt.

Szakmai életét a Debreceni Erdőrendezőségnél kezdte, majd a Püspökladányi Erdőgondnokságnál beosztott mérnök, 1949. júniusától a Szolnoki Erdőgazdaságnál erdőgondnok.  1950-ben az erdészeti főhatóság az Erdészeti Tudományos Intézetbe, a Sopronban akkor szervezett Erdővédelmi Csoport munkatársai körébe helyezte át. Innen 1953. október 1-jén az Erdőménöki Főiskola Erdővédelemtani Tanszékre egyetemi tanársegédi kinevezéssel kerül, ahol 1955-ben adjunktus, 1960-ban docens, 1969-ben egyetemi tanár.

Oktatóként kezdetben gyakorlatokat vezetett, majd docensi kinevezésétől kezdve az Erdészeti növénykórtan, az Erdészeti állattan I.-II. előadásokat tartotta az erdőmérnök hallgatóknak, a Faanyagvédelemtant a faipari mérnök hallgatóknak is. Az Erdészeti rovartant is több szemeszteren keresztül oktatta. Vezető oktatóként is tartott gyakorlatokat, az oktatás és nevelés során az önálló munkára helyezett nagy hangsúlyt, a gyakorlati feladatokat e célnak megfelelően alakította ki. Az e téren végzett munkáját az egyetem vezetése több alkalommal ismerte el, és állította példaként más tárgyak oktatói elé. Előadásait a nagy szakmai tudás, a gyakorlati problémák és azok lehetséges leküzdésének ismerete, és fanyar egyéni humora jellemezte.  A hallgatókkal kiváló kapcsolatot tartott, és ez nem szakadt meg a végzésük után sem. A gyakorlati kollégákkal számos erdővédelmi kutatási témában dolgozott együtt. Oktatóként az Alma Mater múltjának kiváló ismerője, a selmeci hagyományok egyik őrzője, a hatvanas évek végétől a hallgatóság körében terjesztője volt.

Kidolgozta az erdészeti növényvédelmi szakmérnök képzés programját – sok agráregyetemet megelőzve e téren -, majd megszervezte a posztgraduális oktatást, vezette a szakmérnöki kurzusokat két és fél évtizeden át.

1968-től először megbízott, majd kinevezett vezetője az Erdővédelemtani Tanszék-nek nyugdíjazásáig. Tagja volt a Kar Tudományos Bizottságának, 1965-69. között  dékánhelyettes, 1981-84-ig az Egyetem Tanácsa javaslatára rektorhelyettes, 1984-1989. október 1-jéig, egészségének megromlásáig az Erdőmérnöki Kar dékánja.

Az ERTI-be helyezése óta folytatott kutató munkát, fő területe az erdészeti növénykórtan volt: a fenyő csemeték dőlése, a farontó gombák ökológiája és biológiája, a kitermelt, raktározott és beépített faanyag gombakárosítói elleni védekezés. Ezen túl a nemesnyárasok egészségi problémáival, és a kocsánytalan tölgy állományok pusztulásával foglalkozott behatóan.

A cseresek növénykórtani vizsgálata című kandidátusi disszetációjának megvédésével 1957-ben a biológiai tudományok kandidátusa címet, majd ennek alapján 1960-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1982-ben a Hazánk csövestapló (Polyporaceae s. l.) flórája és a fajok növénykórtani jelentősége c. dolgozata alapján a mezőgazdasági tudományok doktora akadémiai fokozatot nyert el.

A kutatás, oktatás mellett számos tudományos és szakmai bizottságban, társaságban tevékenykedett: tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Bizottságának, az MTA Erdészeti Bizottságának, a Faanyagvédelmi Minősítő Szakbizottságnak, elnöke a Faanyagvédelmi Szabványbizottságnak, alelnöke az OEE Mikológiai és Faanyagvédelmi Társaságának, elnökségi tagja az OEE-nek, a Magyar Madártani Egyesületnek, elnöke az OEE Soproni Csoportjának.

Öt könyv-könyvrészlet, számos egyetemi jegyzet, 41 tudományos dolgozat mellett több ismeretterjesztő cikke, szakmai körökben tartott előadása után 1991-ben jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában fő műve Magyarország taplógombái címen.

1962-ben a kiváló dolgozó, 1966-ban a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. A magyar mikológia fejlesztése terén végzett munkájáért 1966-ban Clusius emlékérmet, a faanyagvédelem során elért kutatási eredményeiért 1986-ban Eötvös Lóránd Díjat kapott. Az Országos Erdészeti Egyesület Bedő Albert díját 1983-ban ítélte oda számára az Egyesület választmánya. 1989-ben elnyerte a World Cultural Council által alapított Albert Einstein diplomát. A környezetvédelmi miniszter 1990-ben az Emberi környezetért kitüntetéssel jutalmazta az e téren kifejtett munkáját, ezévben kapta meg a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetést is.

1992-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem legmagasabb elismerését, a Honoris Causa Doktori címet nyerte el.

2000. december 10-én hunyt el Sopronban.

Összeállította: Varga Szabolcs
Megjelent az erdészeti felsőoktatás 200 éves évfordulójára készült jubileumi kiadványban.

 

 

Alkotó: Csíkszentmihályi Róbert

Felállítás éve: 2010

Avatás: 2010. október 7.