Székelykaput avattak a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara erdélyi képzéseinek emlékére


 

2010 június 25-én az Erdőmérnöki Kar tanévzáró, diplomaátadó ünnepsége nyitányaként a kar 17 éves erdélyi képzései emlékére székelykaput avattak a Nyugat-magyarországi Egyetem botanikus kertjében. A kaput az egyetem vezetői, a karok képviselői, Abos Gábor, a Romániai Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, Dr. Úry Előd, a Soproni Erdélyi Kör elnöke, a képzésben résztvevő, végzett mérnökök, számos vendég és érdeklődő jelenlétében a római katolikus egyház szertartása szerint Henczel Szabolcs egyetemi lelkész áldotta meg.

Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora ünnepi köszöntőjében kiemelte az akkori erdőmérnöki kari vezetés, Dr. Kosztka Miklós és Dr. Horváth Béla, valamint csíkszeredai kollégájuk, György Antal kezdeményező szerepét a képzés elindításában. Nekik köszönhetően indult el az ötéves erdőmérnöki képzés 1993-ban Csíkszeredában. - Ezt követően egy évfolyamnyi környezetmérnököt, majd három évfolyamnyi vadgazda mérnököt juttattunk diplomához. A képzés néhány éve befejeződött, viszont lehetőség nyílt arra, hogy egy felvételi eljárást követően a Csíkszeredában végzett három évfolyamnyi vadgazda mérnök hallgatóból a legrátermettebbek, a legelszántabbak, és a szakmájukat leginkább szeretők mesterképzésre jelentkezhessenek hozzánk. Ők ebben a tanévben abszolválták szakdolgozatukat, megvédték azt, államvizsgát tettek, és a mai napon, az Erdőmérnöki Kar tanévzáróján csaknem húszan közülük MSc vadgazda mérnöki diplomát vesznek át.
Ha 1993 és a 2010 közötti 17 év ívét nézzük, sokaknak tartozunk köszönettel mi is, akárcsak az egyetem hallgatói. György Antal, Kosztka Miklós, Horváth Béla, aki gyakorlatilag az utolsó percig a képzés szakmai vezetője volt, Mészáros Károly, Náhlik András és jómagam mindig szívünkön viseltük az erdélyi, ezen belül a csíkszeredai képzések sorsát, s az erdélyi hallgatók előmenetelét. Köszöntöm Mara tanár urat is, aki az instruktortanárok közül a legaktívabban támogatta a fiatalokat és a fiatal tanárokat. Amikor tudatosult bennem az, hogy az utolsó nap a mai diplomaátadás, ahol nagy létszámban kapnak oklevelet erdélyi hallgatóink, elgondolkodtam azon, hogy miként, mi módon állítsunk emléket ennek a tizenhét évnek. Azt hiszem, önként adódott, hogy ez az emlékmű egy székelykapu legyen, egy székelykapu, óriási szimbolikával, amely elválaszthatatlan a mi székelyföldi tevékenységünktől. Amikor a helyszínt kerestem, szinte első pillantásra ezt a helyet választottam, itt a fenyők árnyékában, mert ennek itt van egy kis hargitai hangulata. Mi, akik ebben a képzésben részt vettünk, visszakívánkozunk Erdélybe, visszakívánkozunk a Székelyföldre. A megvalósításhoz sok segítséget kaptam Jámbor László vezérigazgató úrtól, a Tanulmányi Erdőgazdaság vezérigazgatójától, aki a faanyagot biztosította a kapuhoz, Széles Pál erdőmérnöktől, aki a kapu felállítását vállalta magára (mindketten természetesen adományokból tették ezt). A székelykapu Varga Zoltán fafaragó művész alkotása, az elkészíttetését én vállaltam magamra. Ezzel is hozzá akartam járulni környezetünk gazdagításához. Köszönöm a vezetőknek és minden tanár társamnak a részvételt a 17 éves munkában, mindenkinek, aki csak egyszer is felült az éjszakai vonatra, hogy reggel fél hétkor Csíkszeredában szálljon le, hogy órát adjon, vagy vizsgáztasson. Az eredménye a vártnál is gazdagabb. Jó példa erre egyik volt vadgazda mérnök hallgatónk, Abos Gábor, aki a Romániai Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkáraként dolgozik jelenleg. A munka legnagyobb érdemét éppen abban látom, hogy csaknem kétszázan végeztek ezen az öt évfolyamon, akik közül legtöbben szülőföldjükön fejtik ki áldásos tevékenységüket. Ez volt a célunk, hogy Székelyföldet, Erdélyt, az erdélyi szakmaiságot és az ottani tudományos életet gazdagítsák. Ebben voltunk érdekeltek, ezért utaztunk mi és ezért nem nekik kellett átjönni. Akik nem vettek részt a mesterképzésben, akik ma nincsenek itt, azoknak is azt üzenjük, hogy a szülőföld boldogítása legyen mindenkor a legfontosabb feladatuk - fogalmazta meg rektor úr.

Az erdélyi képzések alapítóinak nevében Dr. Horváth Béla professzor, az Erdőmérnöki Kar Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének intézetigazgatója, volt dékán-helyettes, a távoktatás szakfelelőse emlékezett meg a kezdetekről. - Az első megkeresés 1992-ben történt, amikor egy gödöllői kolléga, Vinczeffy Zsolt azzal keresett megbennünket, hogy ők már a második tanévet kezdték el távoktatás formájában külhonban, és Csíkszeredában lenne igény ugyanebben a formában az erdőmérnökképzésre. 93-ban az erdélyi küldöttséggel is találkoztunk Gödöllőn. Ott ismerkedtünk meg Beder Tiborral, Hargita Megye akkori főtanfelügyelőjével, Mara Árpád úrral, a csíkszeredai erdészeti szakközépiskola igazgatójával. A találkozás egyértelműen meggyőzött arról, hogy a képzés ügyét fel kell karolnunk. Néhány héttel később Csíkszeredába utaztunk, hogy pontosítottuk a teendőket. A Pro Agricultura Hargita megyei alapítvány elnöke, György Antal, titkára Simon Imre, és a Hargita Megyei Erdőgazdaság igazgatója, Dénes Domonkos és Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének az elnöke barátsággal fogadtak bennünket. Mi pedig az Erdőmérnöki Kar Tanácsának felhatalmazásával aláírtunk egy megállapodást, amely alapján 93 szeptemberétől elindítottuk a képzést, amely során közel 200 erdélyi magyar kapott különböző szakokon és szinteken soproni diplomát. Nekifogtunk, hogy megvalósítsuk azokat a célokat, amelyeket a képzés elindításakor erdélyi barátainkkal közösen kitűztünk, hogy életben tartsuk az erdélyi magyar felsőoktatást, mérnököket és oktatókat képezzünk, segítsünk megőrizni a magyar erdészeti szaknyelvet Erdélyben. Mindezek megvalósultak, de úgy gondolom, számos más pozitív hozadéka is volt a távoktatásnak. Nagy eredménynek tartom, hogy oktatóink megismerkedtek számos erdélyi tanár és mérnök kollégával és családjaikkal, akikkel sok esetben életre szóló barátságok születtek. Eredmény az is, hogy közelebb kerültünk számos más felsőoktatási intézményhez, a gödöllői egyetemhez, a jászberényi tanítóképző főiskolához és a gyöngyösi főiskolához, akik szintén folytattak kint távoktatást. Ezen intézmények oktatóival számos alkalommal utaztunk együtt és töltöttünk el együtt hosszú hétvégéket Csíkszeredában, így lehetőség volt egymás gondjainak megismerésére. Előnyként értékelem azt is, hogy az Erdőmérnöki Kar és a Faipari Mérnöki Kar oktatói örömmel és ellenszolgáltatás nélkül vettek részt ebben, vállalva a kezdetben felmerülő nehézségeket is. Örömünkre szolgált, hogy a képzést megvalósíthattuk, s ezáltal, a magunk szerény módján hozzá tudtunk járulni az erdélyi magyarság megmaradásához és felemelkedéséhez.

Az erdélyi képzéseink emlékére áll itt ez a székelykapu, mementójaként a magyar-magyar közötti összefogásnak, emlékeztetve mindannyiunkat és az utókort is arra, hogy akárcsak egykori, selmecbányai képzéseink, mai képzéseink sem korlátozódnak határainkon belülre, hanem mintegy történelmi küldetést is teljesítve, magyarul képeznek magyarokat az anyagországon kívül is - emelte ki beszédében Prof. Dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja. A csíkszeredai távoktatás az erdőmérnök szakon kezdődött 1993-ban a kar akkori vezetésének, Dr. Kosztka Miklós dékán és Dr. Horváth Béla dékánhelyettes uraknak köszönhetően, akik a képzést bevezették. Magam 1994 telén a mínusz harmincegynéhány fokos hidegben Csíkszeredában egy villanyradiátoron ülve vizsgáztattam vadászattanból a télikabátban szorongó hallgatókat. A kinti hideg ellenére belül melegség töltött el, hallván a gyerekkoromból jól ismert székely kifejezéseket, szófordulatokat. Akkor még sokunknak fogalmunk sem volt arról, végig tudjuk-e vinni a képzést, és milyen sikerrel tehetjük azt. Arról sem, hogy ennek az első évfolyamnak lesz-e folytatása, hová fejlődik a kapcsolat. Nos, lett. Az évek múlásával elindult további két környezetmérnök és három vadgazda mérnök évfolyam, sőt, többen az erdővédelmi szakmérnöki szakunkra is beiratkoztak. Négyen még doktori oklevelet is szereztek. Mi, a képzésben résztvevő tanárok lelkesen jártunk Csíkszeredába, egyáltalán nem érezve tehernek az oktatást, sokkal inkább lelki-szellemi felfrissülésnek. 2005-ben azonban a megalakult Sapientia Egyetem átvette azt a funkciót, amit a képzést segítő alapítvány célként kitűzött: a szülőföldön az anyanyelven folytatott szakképzést, s az értelmiségiek nevelését, akik a szülőföld boldogulását segítik. Mi, tanárok csalódottak voltunk és sajnáltuk, hogy életünkben véget ért egy szép korszak. Néhány év elteltével, 2008-ban az Oktatási Minisztérium támogatásával államilag finanszírozott mesterképzésre szóló többlethelyeket kaptunk azon székelyföldi vadgazda mérnökeink számára, akiket korábban távoktatás keretében juttattunk oklevélhez. Huszonhárom beiratkozott székelyföldi hallgatóból most csaknem húszan végeznek. Fontos ez nemcsak nekik, de nekünk, tanároknak is, hiszen érzelmileg - és jó néhányan fizikailag is - kötődünk Erdélyhez és a Székelyföldhöz. A székelykapu felavatása hangsúlyozottan képzéseink emlékére, nem pedig lezárására történik, hiszen a mesterszakon végzett hallgatók közül máris vannak jelentkezők a doktorképzésre. A kapcsolat velük, végzett mérnökeinkkel és az ottani segítő tanáraikkal nem szakadhat meg, hiszen a kapcsolat erős, a nemzethez tartozás szálai erősítik - emelte ki kar dékánja.

 

/Csiha Tünde Noémi/


Képek: